Kunmadarasi Kovács Tanya
Kunmadarasi Kovács Tanya
Kunmadarasi Kovács Tanya
Kunmadarasi Kovács Tanya
Previous slide
Next slide

A szálláshely megvalósításával be szeretnénk kapcsolódni a jól szervezett megyei falusi turizmusba. Célunk, hogy a falusi hagyományokat, szokásokat megismerjék a vendégek.

A turizmusról

A turizmus, mely a világ vezető iparága, napjainkban Magyarországon is kiemelt figyelmet kap. Az ágazat nemzetgazdaságban betöltött szerepe kiemelkedő jelentőségű, nagy mértékben hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez, a munkahely teremtéshez, valamint a vidékfejlesztés egyik fő eszköze.

Magyarország turizmusa kiemelkedően jól teljesít, folyamatosan növekszik a vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma, az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség terveiben a cél 50 millió vendégéjszaka.

Szobák

Kovács tanya jellemzői

A kunmadarasi, volt Állami Gazdaság területén elhelyezkedő épületben négy darab 29 négyzetméteres szobát alakítottunk ki, mindegyikhez tartozik egy 5 négyzetméteres fürdőszoba, illetve egy közös használatú 20 négyzetméteres konyha. A szobák kialakításánál figyelembe vettük, hogy mozgáskorlátozottakat is tudjunk fogadni, ezért az egyik szobát kifejezetten úgy rendeztük be, hogy azt ők is használni tudják. A szobák kétágyas elhelyezést biztosítanak, mindegyik szoba pótágyazható. Jövőbeni terveink között szerepel a második ugyanilyen épület felújítása, így a férőhelyek száma megduplázódik. Az épület előtt szalonnasütő és grillező hely kerül kialakításra, illetve megvalósítás alatt van a rönkfa játszótér, a dézsafürdő, egy közös kerti konyha megépítése, valamint az úszótó és a hozzá tartozó esküvői helyszín kialakítása.

4 db 29m2 szoba

5m2 fürdőszoba

Közös használatú 20m2 konyha

Mozgáskorlátozottak számára kialakítva

Lehetőségek

A környék főbb turisztikai lehetőségei

Aktív turizmus területén a lovaglás, kerékpározás és a vízi turizmus kap prioritást, örökség turizmusban a hagyományőrzés és gasztronómia. Célcsoportunk egyrészről a családok gyermekekkel, illetve a fiatal és középkorú párok, másrészről a gyermek nélküli fiatalok, jellemzően 18 év feletti párok, baráti társaságok. Véleményem szerint ez a két kategória költi szívesen a pénzét utazásra, keresik a könnyen elérhető, megfizethető helyeket és értékelik a programlehetőségeket

  • Kunmadaras: sport és sétarepülési lehetőségek, motoros gyorsulási versenyek
  • Berekfürdő: strand és gyógyfürdő, Szovjet repülőtér titkai című állandó kiállítás
  • Karcag: Nagykun látogató központ, szélmalom
  • Tisza-tó: Természet Operaháza rendezvény, poroszlói Tisza-tavi vízisétány, Tiszavirág ártéri sétaút, Ökocentrum, csónak túrák a Tisza tavon
  • Hortobágyi Nemzeti Park: vezetett és egyéni gyalog-, kerékpár- és lovastúrák
  • Tiszaszentimre: Rés László horgászat és koronglövészet
  • Tiszaszőlős: Hagyományőrző és Sport Egyesület
  • Tiszaörvény: Kisállatfarm lovaglás és lovastúrák
  • Gasztronómiai rendezvények: Karcagi Birkafőző fesztivál, Tisza-tavi Böllérfesztivál,
  • Tiszafüredi Halasnapok
Lehetőségek

Időtöltés a tanyán

Száláshelyünk nyugodt helyszínt biztosít családoknak, természetjáróknak, madarászoknak, csillagászoknak közelebbről megismerkedni a Hortobágy és a mezőgazdaság szépségeivel az év minden szakában!

A tanyán kültéri konyhával (kemence, bogrács, grill) várjuk kedves Vendégeinet, de természetesen lehetőség van megkóstolni a hely ízeket is helybéli barátaink jóvotából!

Lehetőségek

Táborozás, ismerkedés a gazdálkodással

Szívesen vállaljuk fiatalok táboroztatását, akik szeretnének megismerkedni a gazdálkodás rejtelmeivel, valamint helyszínt biztosítunk céges csapatépítő összejövetelekre, ahol kiegészítő programként szervezünk lovas bemutatót, íjászatot és lovagoltatást.

Lehetőségek

Csodálatos esküvői helyszín

Egyik fő attrakciónknak az esküvők lebonyolítását tartjuk, melyhez minden lehetőségünk adott a csodálatos esküvői helyszíntől, a profi sátoros és catering cégen át a fotózásig. Így komplett esküvő szervezési szolgáltatást tudunk nyújtani a vidéki esküvő szerelmeseinek.
Lehetőségek

Madárvilág és a természet felfedezése

A hortobágyi madárvilág megfigyelése jó lehetőség van az év minden szakában. Rendkívül jó kapcsolatot ápolunk a Nemzeti park egyik – immáron nyugdíjas – parkőrével, aki szívesen áll rendelkezésünkre csoportok vezetésére és akire bizton emlékezni fognak vendégeink, akik meghallgatják történeteit.

Kapcsolat

Várjuk érdeklődését!

Telefon

+36 30 353 6232 (Kovácsné Hajnal Viktória)

Email

szallas@kovacs-tanya.hu

Térkép

5321 Kunmadaras Kovács tanya
Térkép

Scroll to Top